Főoldal Alapszabály Tisztviselők Archívum Dokumentumok Kapcsolat
Ma 2018. október 16. Gál nap van.
Archívum :: Hír archívum
2018. május 16. (szerda) 17:01Az egészségügy nem kizárólag az orvosok dolga

Az egész társadalom döntése, hogy az egészségügyre mennyi pénzt fordítsanak - fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Hozzátette, nagyon sokat számítanak a külföldön töltött hónapok a fiatal kutatók fejlődésében - olvasható a riportot összefoglaló infostarton.

Lovász László szerint az egészségügy világszerte az egyik legnehezebben kezelhető terület. Éppen ezért szükség lenne arra, hogy a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező közösségek összegyűjtsék az információt, ami a világban van, és megteremtsék a kapcsolatot.

"Az egészségügy nem csak az orvosok dolga. A közgazdászok dolga is, szociológusok dolga is, sőt áttételesen a tanárok dolga is. Tehát az egész társadalom dolga. Össze kell hozni az információkat, és amennyire lehet itt is tudományos alapon kell megnézni, hogy a közgazdasági és orvosi követelmények, vagy kívánalmak hogy hozhatóak egyáltalán összhangba" - mondta.

Az MTA elnöke megjegyezte, hogy az összhang kialakítása szinte lehetetlen. "A világon sehol nincsenek igazán összhangban, talán nem is lehet, mert az egészségügy egy olyan terület, ami évről évre drágább lesz" - emelte ki Lovász László, aki szerint a társadalmi döntés sürgető lenne az ügyben. "El kell gondolkodni azon, hogy a jövőben az egészségügyre mennyit akar a társadalom adni: mennyit vagy hajlandó most arra fizetni, hogy majd ha 10-15 év múlva öreg leszel és beteg, meghosszabbítsák az életedet, enyhítsék a fájdalmaidat, segítsenek ahhoz, hogy tovább tudj egy tartalmas életet vinni" - emelte ki Lovász László.

További részletek a weboldalon.

Vissza
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges!

Erzsébet utalvány
 
Lemondó nyilatkozat

NilNocere.hu

banner

banner